Cseri D. Bernadett

Cseri D. Bernadett

life, gyermek- és ifjúsági, valamint család- és párkapcsolati coach

“És érezzék egy kézfogásról rólad, hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy, s egy tekintetük elhitesse véled: szép dolgokért élsz – és érdemes élned.”

  • Váczi Mihály

Szakterületek

  • Life coaching
  • Ifjúsági coaching
  • Család és párkapcsolati coaching

Bemutatkozás

Szeretettel köszöntelek!

Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésed és megtisztelő, hogy olvasod soraim, bemutatkozásom.
Coach tevékenységem egy szelete a nagy egésznek, úgy, ahogyan az egyén része egy közösségnek. Egyéni, családi és kis csoportos foglalkozások során segítem a hozzám fordulókat. Legyen az gyermek, ifjú vagy felnőtt. Célom, hogy “egy nyelvet”, azaz a “szeretet nyelvét beszéljék és értsék közösen.

Családi mentornak, ADHD suttogónak is hívtak már, mert fő területem az ADHD állapotának kutatása és az érintettek támogatása. Egy ADHD-s kisgyermek mondta, hogy “Betti néni, te vagy a mi magyar hangunk, mert te értesz és érzel minket.” Ekkor értettem meg, hogy egyik fontos feladatom a gyermekek érzéseit lefordítani és „működésüket” pedig megértetni szüleikkel, családjukkal és tanáraikkal.

Tapasztalatok mondják, hogy ami egy ADHD-s embernek jó, az mindenkinek jó, továbbá mivel közvetetten mindenki érintett, így szolgálatom igen széles körben tud hasznos lenni. Holisztikus szemlélettel tekintek minden helyzetre, alakulásra, állapotra és ily módon igyekszem segíteni az egyén változását, személyes fejlődését. Ha pedig az egyén változik, akkor a környezete is, szóval minden mindennel összefügg, hatással vagyunk egymásra.
Szociálpedagógus és közösségfejlesztő is vagyok, továbbá facilitátor és egy társadalmi vállalkozás vezetője. 30 éve élek férjemmel harmonikus pár- és társkapcsolatban, 2 fiú gyermekkel áldott meg minket a sors, akik már felnőttek, így saját útjukat járják.
Szülőként, társként, nőként, barátként, a bennem lakozó gyermekként és nem utolsó sorban szakemberként tudok támogatást adni annak, aki kéri és elfogadja azt.

Ha úgy érzed, hogy soraim megszólítottak és/vagy kíváncsivá tettek, akkor keress bátran kötelezettség nélkül, hiszen az első “beszélgetésünk” a megismerkedésről szól. Az pedig, hogy folytatjuk e, múlik a kölcsönös szimpátián és a szakmai kompetencián.

Tiszta szívből kívánom Neked a boldogságot és az utat, amelyen megleled azt.

Ajánlások

Mindfulness coaching logo

Online Mindfulness Coach Továbbképzés új formában!

Most Early Bird akció: 89 000 Ft

Mindfulness anyagok

Coaching
Eszköztár I.

Önszeretet Tréning munkafüzet

Tematikus kérdésgyűjtemény

Szeretnél coach lenni vagy a coachingról tanulni?

Gyere el online nyílt napunkra és minden kérdésedre választ adunk!