dr. Gulácsi bernadett
dr. Gulácsi Bernadett
dipl. szupervizor, master coach, mediátor, dipl. közgazdász, dipl. jogász, a Coaching & Love Academy alapítója
dr. Gulácsi Bernadett vagyok, dipl. szupervizor, master coach, mediátor, közgazdász, jogász, a COACHING & LOVE ACADEMY alapítója, képzésvezető, illetve Londonban Personal Performance Coaching képzésen vettem részt. A szívügyem, hogy segítsek az embereknek tudatos életet teremteni, tele örömmel, szeretettel és belső békével.
A COACHING & LOVE ACADEMY-t azzal a céllal hoztam létre, hogy lehetőséget nyújtsak az emberek segítése iránt elkötelezett szakemberek, coachok magasszintű képzésre, továbbképzésre és a coaching szemléletmód elterjesztésére. Ennek eléréséhez olyan szakembereket fogok össze, akik emberileg és szakmailag is példaképek lehetnek. A nálunk végzett coachok pedig igazi közösséget alkotnak és hosszú távon is támogatást kapnak.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Baczoni-Oláh Dóra
Baczoni-Oláh Dóra
dipl. szupervizor, okl. coach, szociális munka Ma, Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista, a Coaching & Love Academy képzési vezetője
“Látni és hallani azt, ami bennem van – és nem azt, aminek lennie kellene. Elmondani azt, amit érzek és gondolok – és nem azt, amit mondanom kellene. Érezni azt, amit érzek – és nem azt, amit éreznem kellene. Kérni azt, amire szükségem van – és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok. Merni, hogy azt tegyem, amit szeretek – ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám.”
Virginia Satir
Végzettségeimet tekintve diplomás szupervizor, okleveles coach, szociális munkás, DISC, valamint 360° tanácsadó vagyok.
18 éve dolgozom a segítőként. Az első tíz évben szociális szférában szenvedélybetegekkel és bántalmazott családokkal, majd multikörnyezetben munkatársi- és vezetőfejlesztésben. Tapasztalatot szereztem mind alkalmazottként, mind vezetőként, mely benyomások elindítottak az önállóság felé. Mindenhol, minden pozícióban egy dolog érdekelt: érteni, megérteni, igazán látni az embereket, akikkel együtt vagyok. Tanultam őket, és tanultam magam. Képződtem olyan irányokban, mely tudások felszabadító erejét saját élményben is megtapasztaltam, és amihez szívvel-lélekkel tudtam elköteleződni.
Jelenleg vállalkozóként dolgozom képzésvezetőként, oktatóként, kísérek egyéni, csoportos coaching és szupervíziós folyamatokat.
A szakmám a hivatásom: hiszek az önismereti munkában, a belső erőben, a kapcsolatban és a figyelem erejében.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Gáspár Gabriella
Gáspár Gabriella
dipl. senior-szupervizor, okl. coach, képzésben lévő családterapeuta, szociális munkás
Alapvégzettségem szociális munka szak (Pécsi Tudományegyetem – 1997-2001), ezután végeztem a szupervizor képzést (Károli Egyetem – 2001-2003), majd coach képzésre jártam (Coach Képző Központ – 2005-2006), utána a mesterszakot az egyetemen (Semmelweis Egyetem – 2008-2010) és jelenleg a családterapeuta képzés (Magyar Családterápiás Egyesület – 2016-) utolsó fázisában vagyok.
Lassan 18 éve foglalkozom szupervízióval és coachinggal, emellett trénerkedem, szervezetfejlesztési munkáim is vannak. Egyéni vállalkozó vagyok, nagyon sok területet megismerhettem, a civil szférán, a szociális szférán át a multi környezetig.
Szemléletem alapköve az önismeret, a megszerzett sok elméleti tudást véleményem szerint a kellően megalapozott és mély önismeret tudja igazán hatékony eszközzé és tudássá tenni. Szeretem a szupervízió és a coaching adta szabadságot, a módszertani sokszínűséget, amit ugyanakkor pontosan kijelölt határokon belül végzek.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Wiesner ERzsébet
Wiesner Erzsébet
szenior szupervizor, coach, egyetemi oktató, mentálhigiénés szakember, képzésben lévő családterapeuta
Hiszem azt, hogy a XXI. század egyik leghatékonyabb fejlesztő, támogató eszköze a hozzáértő beszélgetés.
Többféle szakmát elsajátítottam, német-magyar szakos tanár, tolmács, mentálhigiénés segítő szakember és coach lettem, de a hivatásom immár több mint 25 éve a szupervízió. Autogén tréning módszerben, Gendlin-féle fókuszolásban tréner vagyok, elvégeztem a családterápiás képzést, coachinggal 2004 óta foglalkozom.
2010-ig a Károli Gáspár Református Egyetem szupervizor képzésének szakmai felelőse voltam, jelenleg vállalkozóként kísérek szupervíziós és coaching folyamatokat, tartok család- és párkapcsolati konzultációt.
2014 óta a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága (MSZCT) elnökeként is dolgozom.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Majoros István
Majoros István
dipl. szupervizor, coach, mentálhigiénés szakember, képzésben lévő családterapeuta, mediátor
Majoros István vagyok. 1960-ban születtem.
Közgazdász tevékenységemet 2000 körül fejeztem be, mert az életközép-válság és 1995-ben megkezdett önismereti munkám hatására szakmailag is a humán szféra felé fordultam. Mentálhigiénés szakember, szupervízor diplomákat szereztem. Autogén tréning oktató, családterapeuta és mediátor képzést végeztem, mozgás és táncterápiás kiképző csoportvezető lettem. Ennek megfelelően 20 éve vezetek különböző szakmai és önismereti csoportokat, nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is folyamatosan fejlesztve csoportdinamikai, csoportvezetői tapasztalataimat. Rendszer-szemléletben, Rogers-i megközelítéssel dolgozom egyéni klienseimmel, szupervizáltjaimmal, coaching-partnereimmel, csoportokkal és párokkal, családokkal. A Rendszer-tábla tréning hazai megalkotója, és oktatója vagyok.
A profit szférában kommunikáció, vezetőképzés, konfliktus- és stressz-kezelés témákban tartok tréningeket, illetve vezetek egyéni és csoportos szupervíziós és coaching folyamatokat.
Oktattam a KRE szupervizor képzésében, és a pszicho-dinamikus szemléletű mozgásterapeuta képzésben. 2004-2010 között egy szupervízió alapú coach-képzés alapítója és oktatója voltam.
A Coaching and Love Academy Life és Buseness Coach képzésben gyakorló napot szoktam tartani, a Csoportos és Team Coach Továbbképzés egyik megalkotója és oktatója vagyok.
5 gyermekem és két unokám van. Budapest mellett, Mányon élek.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Keresztúri Gabriella
Keresztúri Gabriella
szociális munkás, családterapeuta, okleveles coach és szupervizor
Végzettségeimet tekintve szociális munkás, családterapeuta, okleveles coach és szupervizor vagyok. 16 évet dolgoztam segítő szakmában gyerekotthonokban, családsegítő szolgálatnál és ebből öt évig voltam szakmai vezetője Magyarország elsőként megalapított gyerekjóléti szolgálatának. 21 éve váltottam, 2001-től a versenyszférában trénerként és coachként dolgozom. Itt multinacionális cégeknél különböző szintű vezetői képzésekben készségfejlesztő és önismereti tréningeket tartok, illetve több cégnél magát a képzési metodikát is a vezetésemmel alakítottuk ki. Az egyéni segítés mellett folyamatosan csoportozom is, két szakdolgozatomat is csoportdinamikai témában írtam. Jelenleg mindkét szférában aktív vagyok, egyik fontos célom valósult meg azzal, hogy szupervizorként lehetőséget kapok segítőket segíteni.
Szabadúszóként és szervezetfejlesztő cégekhez csatlakozva dolgozom, így találkoznak a számomra legfontosabb belső hajtóerők, az önállóság, függetlenség és a csapatmunka iránti elkötelezettség. Szenvedélyesen szeretem a szakmámat, mert folyamatosan mozgásban tart, kihívásokat ad és türelemre, rugalmasságra tanít.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Bakos Zsuzsi
Bakos Zsuzsi
kommunikációs szakember, coach, dipl. szupervizor
Kommunikációs területről vezetett az utam a segítői pályára, amelyek szépen összeérnek ma is, hiszen már szerkesztőként meg kellett tanulnom jól hallgatni és pontosan kérdezni. A legnagyobb példányszámú női magazinoknak dolgozhattam.
Egy interjúalanyom mesélt először a coachingról, ezután kezdtem bújni a német szakirodalmat, majd a következő évben lehetőségem nyílt részt venni egy képzésen. Kezdetben főleg életmódváltók mentális támogatásához használtam a tanultakat, hogy kiegészítsem az edzői és a szerkesztői munkámat. Szakmai fejlődésemhez sokat adott a megismerkedésem Joseph Pilates mozgásrendszerével, akit bátran nevezhetünk kora első életmód coachának.
Saját önismereti utazásom meghatározó állomása volt a szupervizorrá képződésem, amely azt hiszem, épp úgy átszövi akár a coach szemléletemet, mint a test erejébe vetett hitem a segítői munkámat. 2013-ban végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem szupervizor szakán, ahol rengeteget kaptam ahhoz, hogy a segítői pálya felé forduljak.
2019 nyara óta dolgozom szabadúszóként, ekkor hagytam el azt a nagy kiadóvállalatot, ahol látszólag igazi álomállást töltöttem be, mégis úgy éreztem, új kihívások várnak. Időközben középiskolásokat tanítottam jól kommunikálni, pályára lépő coachokat publikálni és folyamatosan képzem magam az egészségfejlesztés területén is. Az én szakmai személyiségem így teljes, a célom pedig az, hogy akikkel coachként és szupervizorként dolgozom, szintén felfedezhessék magukban a kiteljesedésüket segítő erőforrásokat.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Opál Róbert
Opál Róbert
diplomás mikrobiológus, diplomás sportmenedzser, life- és business coach
Az egészség megőrzésében és annak visszaállításában a múlt- és a jelen gyógymódjának egyaránt helye van. Lassan több mint 20 év tapasztalatom azt mutatta meg számomra, hogy a keleti és nyugati természetes gyógymódok csodálatosan kiegészítik, sőt erősíteni is képesek egymást. Azok a természetes gyógymódok, amelyek a tudomány által is alátámasztottak, kitűnő alternatívái és kiegészítői lehetnek az orvosi kezeléseknek amennyiben a különböző egészségügyi szakemberek együtt dolgoznak.
Az ELTE mikrobiológia szakán lenyűgözött néhány tanárom, professzorom holisztikus szemlélete. Korábban csak a harcművészetek és a keleti gyógyászat terén tapasztaltam meg ezt a megközelítést. Valójában a két szemlélet és tudás rendkívül hasonló tud lenni.
A Természetgyógyász Akadémián végzett tanulmányaim után elsősorban a fitoterápia és a test-lélek-szellem egység tükrében energetikai megközelítés masszázsokkal foglalkoztam. Ezzel párhuzamosan korábbi edzői munkám arra sarkallt, hogy elvégezzem a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakát és sok más egyéb kiegészítő képzést, ami megerősítette bennem a mozgásnak a betegségmegelőző jelentőségét és a rehabilitációban, illetve a betegségekből való gyógyulásokban játszott szerepét.
Jelenleg life– és business coachként is segítem az embereket életük kiteljesítésében. Kommunikációs munkám során kiemelt szerepet kap az interperszonális kapcsolatok kommunikációjának tanulmányozása és ezen ismeretek népszerűsítése, oktatása.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Baglyas Gyuri
Baglyas Gyuri
Agykontroll oktató
Életszerű, használható tudást adok át közérthető módon.
Négy-gyermekes családapa vagyok. Célom, hogy kézzelfogható segítséget nyújtsak azoknak, akik fejlődésre vágynak, bajban vannak, vagy csak hatékonyabban szeretnék problémáikat megoldani.
Töretlen bizalommal fordulok az Élet felé. Felvállalom hibáimat, hogy hiteles legyek. Őszinte hangvétellel, tapasztalatokon alapuló és életszerű példákkal fűszerezett előadásokat tartok. Képzéseim hangulata vidám, lelkes és vagány. Előadásaimon tapintható a hallgatókból áradó erő, amit a pozitív változás vágya hajt.
1981-ben születtem. Vidéken nőttem fel, kedves, egyszerű parasztemberek között. Szüleim arra neveltek, hogy helyén legyen a szívem és az eszem. Később az ELTE Társadalomtudományi Karán diplomát is szereztem. Aztán Svédországban lapp emberektől tanultam az élet szeretetét. Feleségemmel alapítottunk és 6 évig vezettünk egy alternatív budapesti turisztikai vállalkozást, ami értéket keresett és közvetített. 2009-ben ezt a tevékenységet az ’Év legígéretesebb fiatal vállalkozása’ címmel jutalmazták. Az Európai Bizottság ’jó gyakorlatnak’ minősítette munkánkat.
Egy erdőszéli házikóban élek feleségemmel és gyermekeimmel Budakeszin. Jelenleg méhészkedem és krétázható táblákat is gyártok. Folyamatosan képzem magam, az elmúlt években permakultúrát, biogazdálkodást és halászatot is tanultam.
Kreatív és kísérletező ember vagyok. Az előadások tartása mellett a műhelyemben és a kertünkben gyakorlatias problémák megoldásával foglalkozom.
Oktatóként életszerű példákkal, érthető elméleti magyarázatokkal segítem a tanulni vágyókat. Hálás vagyok, hogy olyan tudást adhatok át, ami sokaknak hasznára válik az életben.
Köszönöm, hogy bizalmat szavazol nekem.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Zalai-Zempléni Zsófia
Zalai-Zempléni Zsófia
consciousness master coach, mediátor, ifjúsági coach képzésvezető
Hiszek a változás lehetőségében, az emberi teremtő erőben, az önismeret fontosságában, a tudatosság erejében.
Hiszek és bízom az életben, a legnagyobb tanítómesterben.
Hiszem, hogy az emberi lét fő célja a kiteljesedés, hogy az ember azt az életet tudja élni, amire hivatott.
Hiszek a hitelesség fontosságában, hogy valóban azt éld, amit mondasz. (Négy-gyermekes édesanyaként számomra is nagy kihívás ez.)
És hiszek Benned. Hiszem, hogy az életedben bármit képes vagy megvalósítani, amire igazán vágysz, amit el tudsz képzelni, amit valóban el tudsz hinni magadról. Ha mindezekhez támogatásra van szükséged, a Coaching and Love Akadémián a legjobb helyen jársz!
Legfőképpen pedig hiszek a kapcsolódás és a szeretetet erejében.
Papírforma szerint közgazdász (MA), vezető tanácsadó, Magyarországon egyedülálló tudatosság központú mestercoach (Consciousness Coach® – végzés helye: Belgium és Hollandia), ifjúsági coach és akkreditált mediátor vagyok, valamint egyéb végzettségekkel is rendelkezem.
Az Akadémia keretén belül szakmai vezetője vagyok az Ifjúsági Coach Továbbképzésnek, tanítok a Life és Business Coach képzésen, a Mindfulness Coach Továbbképzéseken, valamint egyéni kliensekkel is dolgozom.
Mind „Szerelem Munka” ez, nagyon hálás vagyok, hogy a részese lehetek.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Ruppert Petra
Ruppert Petra
kamasz coach, sport és személyiségfejlesztő coach, karriertanácsadó, mediátor, tanár, dipl. szupervizor
Hiszek a változásban rejlő lehetőségekben. Hiszek fiataljainkban, a bennük rejlő tehetségben. Hiszek a segítő szakmák értékességében.
Két évtizedes középiskolai tanári pályafutásomnak köszönhetően ismerem és értem a kamasz korosztályt. Anyaként is tizenéveseket nevelek. Minden kamaszt nevelőt megértek. Nyelvtanárként, a szülők és diákok bizalmasaként meghatározó és változást elindító megélésem volt, hogy én szeretnék többet tenni ezért a lehetőségekkel teli korosztályért az által, hogy nevelői munkám hatékonyabb és komplexebb. Mit tehetnék itt és most? – ez a kérdés vitt előre fejlődésem útján.
Szakmunkásképzőket nevelve rengeteg konfliktussal találkoztam, ezért 2014-ben mediátor képesítést szereztem. Nagyon szeretem látni, ahogy családok és osztálytársak békülnek ki közvetítésemmel. Sport tagozatos gimnáziumi tanárként, diákönkormányzatot vezető pedagógusként és osztályfőnökként is az utánpótlás korú sportolók tehetségét tiszteletteljes működéssel kezeltem. Éreztem, hogy sportoló kamaszok esetében sok a kihozható maximum, ezért 2018-ban sport és személyiségfejlesztő coach képesítést szereztem. A coaching számomra hivatás. Innovatív nevelői munkámra rengeteg pozitív visszajelzést kapok. 2022-ben lett elég bátorságom karrierváltáshoz, tanári pályámat módosítottam.
Jelenleg a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémián dolgozom karriertanácsadó és személyiségfejlesztő sport coachként. A Coaching and Love Akadémián 2019 óta tevékenykedem oktatóként. Nagy álmom vált valóra a STARTPONT Alapítvánnyal, melynek kuratóriumi elnöke vagyok. Pozitív életszemléletemet rendíthetetlen optimizmussal még több kamaszt nevelő család, egyesület és iskola életébe szeretném eljuttatni. Szupervizorként sportban tevékenykedő szakembereket, pedagógusokat és szülőket segítem szakmai elakadásaikban, kompetenciáik fejlesztésében előítéletmentes szeretettel, ahogyan az rám leginkább jellemző.
Mottóm: “Légy te az a változás, amit a világban látni akarsz.” (Mahatma Gandhi)
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Éri Sára
Éri Sára
dipl. coach, grafológus, közgazdász
Eredeti végzettségemet tekintve közgazdász vagyok. Egy hosszabb szakmai útkeresés után találtam rá és végeztem el 2018-ban a Coaching and Love Academy life és business coach képzését. Ezt követően tettem le a korábbi szakmámat, hogy a segítői terület felé fordulhassak.
Szenvedélyesen szeretek tanulni, legyen szó egy új terület megismeréséről vagy a már meglévő tudásom bővítéséről. 2021-ben szereztem meg grafológus végzettségemet, amit egy kiváló támogató területnek tartok a coaching mellett. Ugyancsak ebben az évben végeztem el a Pünkösdi Teológiai Főiskola coaching szakirányú továbbképzését, elmélyülve a megoldásfókuszú coaching irányzatban.
Egyik bölcs tanárom mondta, hogy a coaching nem valami, amit csinálunk, hanem valami, ami történik. Nagyon igaz. Olyan pillanatok ezek, amikor pár másodpercre mintha megállna az idő. Amikor összeáll az elemeiből a kép és megértünk valamit, megérkezünk valahová. Azért dolgozom, hogy mások számára is megélhetőek legyenek ezek a pillanatok.
A coachingon belül szívügyemnek tekintem a szakmai útkeresők, pályaváltók támogatását, hiszen saját élményeimből is tudom, mennyi pluszt tud adni, amikor valaki rálép arra az útra, amit valóban a sajátjának érez. Egyre közelebb kerülni önmagunkhoz egy elfogadó, biztonságos térben. Számomra ezt jelenti igazán a coaching.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?
Zelinka Ildikó
Zelinka Ildikó
sportriporter, sportcoach
Sport pályafutásomat úszással kezdtem, majd kosárlabdával folytattam, így a sportolók kihívásait, nehézségeit a saját bőrömön tapasztaltam meg.
A Testnevelési Egyetemen testnevelő tanári és kosárlabda edzői diplomát szereztem, így azt is pontosan tudom, hogy milyen szakmai alappal és mennyi kérdéssel kezdik az edzők a pályafutásukat.
Rövid ideig tanítottam és edzősködtem is, de viszonylag hamar szakmát váltottam. A sport világától persze nem szakadtam el, hiszen sportriporter lettem, így továbbra is közelről, de már egy másik szemszögből láthattam és figyelhettem az élsport összes szegmensét, annak képviselőit.
Sportolókkal, edzőkkel, szakvezetőkkel, szülőkkel készítettem interjúkat, beszélgettünk sikerekről, kudarcokról, csalódásokról, szerencséről, jó és rossz döntésekről, miközben 5 nyári és 4 téli olimpián dolgoztam mint műsorvezető, kommentátor és sportriporter.
Ez idő alatt azt is megismertem, hogy az élsport különböző szereplői hogyan kezelik a konfliktusokat, hogyan kommunikálnak, milyen hozott, tanult minták alapján viselkednek, mennyire képesek a változtatásra, a probléma megoldásra, milyen önismerettel rendelkeznek és még sorolhatnám.
Ez a tapasztalat hatalmas előny volt számomra, amikor eldöntöttem, hogy beleásom magam a segítő szakmába – éppen a sportolók támogatása miatt.
Tanulmányaim során diplomás szupervizor, majd sport coach lettem. 2014-től dolgozom felnőtt és utánpótlás versenyzőkkel, edzőkkel, szülőkkel. Több száz óra egyéni és team coaching ülést vezettem már, amelyek újabb és újabb tapasztalatokkal erősítették szakmai tudásomat. 2016-tól Sport coach képzéseket is tartunk azok számára, akik szintén támogatni szeretnék a sportolókat. 2019 őszétől edzőtovábbképzést indítottunk a fejlődni vágyó szakemberek számára.
Melyik képzésen találkozhatsz vele?