Dr. Molnár Marianna

dr. Molnár Marianna

Női harmónia és balance coach, kisgyermekes édesanyák coach-a, jogász

“Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá. Amit készen kap anélkül, hogy lélekben megdolgozna érte, az egyik fülén be, a másikon ki.”

  • Rényi Aurél

Szakterületek

  • Life coaching
  • Karrier coaching
  • Mindfulness coaching
  • Nőiesség-Anyaság coaching

Bemutatkozás

Dr. Molnár Marianna vagyok, női harmónia és balance coach, kisgyermekes édesanyák coach-a, jogász. Háromgyermekes édesanya, feleség, de elsősorban nő.

Nőként megtapasztaltam én is, hogy női létünk ezernyi csodája mellett megannyi kihívással kell megküzdenünk életünk különböző szakaszaiban.

Sok szerepben kell egyszerre helytállnunk, időre teljesítenünk, megfelelnünk, folyamatos hajtásban vagyunk. És mi törekszünk mindenhol jól teljesíteni, kialvatlanul, hajszoltan mindaddig (és azon túl is(!)), amíg el nem kezdjük azt érezni, hogy minden jónak tűnik, de mégsem vagyunk boldogok, mintha minden olyan szürkébb, fakóbb lenne. Jó lenne változtatni. De mit? De hogyan? Mivel igazából minden rendben van, de valahogy mégsincs semmi, mert valójában mi hiányzunk belőle. A mi igazi valónk. ÖnMAGunk. Ami…valahol eltűnt. Hatványozottan érezhetjük ezt, ha gyermekeink lesznek. A (kisgyermekes) anyai lét a sok-sok öröm, boldogság mellett bizony olykor fájdalmakkal, nehézségekkel is jár. Majd a gyermekekkel otthontöltött időszak vége felé gyakran szinte szorongatóvá tud válni a „merre legyen az előre a munka világában?” kérdése. Mert előfordulhat, hogy a gyerekek születésével átrendeződtek benned a prioritások, s már esetleg más mozgat meg belülről, mint korábban.

Ha éreztél már ilyeneket, vagy ezekhez hasonlót, tudd: nem vagy egyedül. Megannyian küzdöttünk vagy küzdünk épp ezekkel vagy hasonló problémákkal. És egy-egy ilyen nehezebb időszakunk, egy nehezebb döntés meghozatala után visszatekintve érezhetjük, milyen jó lett volna egy friss külső szem, a témánkra minket kívülről ránézni segítő személy, aki velünk van, értünk van, aki megfogja a kezünket, s a sűrű erdő rengetegéből kivezet minket a tisztá(zá)sunkra.

Én épp egy ilyen időszakomban találkoztam a coachinggal, és szerettem bele, mert megtapasztaltam, hogy a coach éppen ez a személy.
Korábban jogászként dolgoztam, azonban időközben egyre nagyobb teret követelt magának a segítő énem. Ez mindig is erősen jelen volt bennem – tizenéves korom óta fejlesztem magam különböző önismereti és segítő technikák elsajátításával -, de a gyermekek születését követően már annyira dübörgött bennem, hogy nem tudtam és már nem is akartam tovább elfojtani. Azt tudtam tehát, hogy segíteni szeretnék, azonban még nem volt tiszta előttem a kép, hogy milyen keretek között. És ekkor hosszú, mélyen megdolgozott hónapok önismereti munkájának gyümölcseként „érkezett meg” a válasz útkeresésemre: coaching. Már a képzés alatt éreztem: ez az, amire a szívem igazán bizsereg. Ez az, aminek keretében, s amelynek csodásan széles eszköztárával a leghatékonyabban tudom támogatni a hozzám fordulókat nehézségeikben, elakadásaikban. S ez az, amibe belegyúrhatom mindazt a tudást, tapasztalatot, amit az elmúlt évtizedekben önismereti, életviteli, jogi utamon szereztem. Így történt, hogy épp egy coaching folyamat kellős közepén (!) találtam meg a HÍVatásomat, és álltam bele az utamba.

Hamar kialakult bennem az is, hogy elsősorban kisgyermekes (0-tól kisiskolás korig) anyukákat szeretnék segíteni. Legfőképpen azért, mert az ő problémáikkal tudok a leginkább azonosulni.
Szívügyemnek tekintem, hogy minél több anyuka legyen tudatában a kisbabájával, kisgyermekével otthon töltött időszak alatti értékteremtő mivoltának, ismerje fel és tartsa szem előtt a saját szükségleteit is, hogy a gyermeke első évei számára is boldogságban, önmagát nem elveszítve, az időszak szépségeit is megélve, azokra is fókuszálva, a szerepei közötti viszonylagos egyensúlyt megtalálva teljenek. S amikor eljön a munkába visszatérés ideje, s változtatáson gondolkodik, már „csak” az irány megtalálása legyen a „megdolgozandó” téma.

Érzem, tapasztalom, ügyfeleimnél is visszatérő probléma, hogy az anyai lét magányos oldaláról, a fájdalmainkról nem „illik” beszélni, mert egyáltalán mi alapunk is lenne a panaszkodásra? És ez feszíteni tud belülről. Küldetésemnek tartom, hogy megerősítsem az anyukákat abban, hogy az ő szükségleteik, az ő lelkükben zajló folyamatok is fontosak, s támogatni szeretném őket a lelkük töltésében.

Ha megtisztelsz a bizalmaddal, segítek Neked feltérképezni:

• mi az, amire igazán szükséged van, hogy újra magadra találj

• mi az oka annak, hogy kibillentél, s ami miatt hiányállapotot élsz meg

• hogyan tudod a kiürült (pl. pihenés-, szeretet-, kikapcsolódás-, kapcsolódás-(stb.)) raktáraidat feltölteni

• mi a célod,
majd közösen kidolgozunk egy olyan rád szabott tervet, amit ha beépítesz a mindennapjaidba, érezni fogod a pozitív változást.

Folyamatosan képzem magam, szakirányú továbbképzéseken veszek részt. Sok-sok kincs lapul az eszköztáramban, és folyamatosan bővítem is azt. Jelenlegi „szerelmeim”: az Art coaching és a rendszertáblával állítás.

Jogászként megtanultam rendszerben látni a dolgokat, valamint a lényeget meglátni. Az önismereti utamon pedig megtanultam magasabb perspektívából rálátni az adott témára. E kettő szemlélet ötvözésével hatékonyan tudlak támogatni abban, hogy Te is rátalálj és ráláss az elakadásod okára és a megoldásra.

A válasz benned van. A lelked súg. A kapuőre Te vagy, én abban segíthetek, hogy legyen füled a hangjára.

Szeretettel várlak a közös utunkra!

Marianna (Marcsi)

Ajánlások

Mindfulness coaching logo

Online Mindfulness Coach Továbbképzés új formában!

Most Early Bird akció: 89 000 Ft

Mindfulness anyagok

Coaching
Eszköztár I.

Önszeretet Tréning munkafüzet

Tematikus kérdésgyűjtemény

Szeretnél coach lenni vagy a coachingról tanulni?

Gyere el online nyílt napunkra és minden kérdésedre választ adunk!