life & business coach
“Ketten együtt már sokkal bátrabb az ember, mint kétszer egyedül.”
Elérhetőségek
Dr. Gász Marianna vagyok, jogász, az Impulzív Életmód Magazin egyik állandó szerzője.
Önismereti utazásom akkor vette kezdetét, amikor néhány évvel ezelőtt szembesültem a nők jelentős részét érintő problémával, a teherbeesés és az anyává válás nehézségével. A bejárt út során mostanra eljutottam oda, hogy elkezdtem keresni a lehetőségét annak, hogy milyen módon tudnék az általam megélt élményeimen és tapasztalataimon keresztül segítséget nyújtani a hasonló vagy más jellegű problémával küzdő nőtársaimnak.
A nőknek általában a napi teendők közepette igazi zsonglőrként kell teljesíteni, megfelelve a társadalom és a család által támasztott elvárásoknak és a rájuk osztott szerepeknek (feleség, anya, logisztikai menedzser és még sorolhatnám). Ebben a szürke hétköznapoknak nevezett „cirkuszban” a szerepek közötti zsonglőrködés során nyújtott teljesítmények észrevétlenül maguk alá gyűrik még a legelszántabban küzdőket is. Az ilyen helyzetekben mindenkivel előfordul, hogy sokszor azon töpreng, hogy hol van a saját életében, mikor kerül rá a sor.
Amennyiben magára ismert és szeretne a hétköznapi taposómalomtól eltávolodni és kiszakadni, az éppen aktuális elakadását egy külső szemlélővel együtt közösen megvizsgálni. Szüksége lenne értő figyelemre, digitális detoxra vagy csak szeretne miden kényszertől mentesen egy jót beszélgetni, akkor keressen bizalommal. Hiszen Micimackó óta tudjuk, hogy „ketten együtt már sokkal bátrabb az ember, mint kétszer egyedül.”
Végzettségemből adódóan a life témákon túl business témákban is szívesen fogadok megkereséseket. Rendelkezem több éves vezetői tapasztalattal. A személyes coaching folyamatot részesítem előnyben, de amennyiben online formában lenne erre szükség, úgy azt is megbeszélhetjük.
Amennyiben bemutatkozásom felkeltett érdeklődését, várom megtisztelő megkeresését 2024. márciusától.
Mindfulness anyagok
Szeretnél coach lenni vagy a coachingról tanulni?
Gyere el online nyílt napunkra és minden kérdésedre választ adunk!