Meg kell tanulnunk túlélni a vihart

Írta: Takács Brigitta

Mi történik olyankor, amikor nehézségen megyünk keresztül?

Választhatunk!

Választhatjuk, hogyan éljük meg. Traumaként, ami nehéz érzést hordoz magában és lerombolja az energia szintünket. Azt a “mi is lesz ezek után” érzést, ami által megéljük a kilátástalanságot, elhagyatottságot, létbizonytalanságot… nem kívánom senkinek.
Engedjük, hogy történjen velünk érzelmek nélkül, vagy esteleg nekünk jól eső érzelmekkel az életünk eseményeit. Ez akkor működik, ha az adott dologról el tudjuk képzelni és hinni, hogy jó lesz, hogy számunkra kedvez és velünk tesz jót, fejlődünk, tisztulunk általa. Mi kell ehhez? Tudatosság, éberség, jelenlét! Önismeret!

Nagyon nehéz nyaram volt, egyszerre több megoldandó projekten dolgoztam párhuzamosan, egyik sem volt kis falat. És még Koránt sincs vége úgy érzem. Mindig jönnek az újabbnál újabb feladatok az életben. Nincs pause, nincs stop vagy the end.

Folyamatában vagyunk az áramlásnak, éppen ezért nekünk is a feladatokkal együtt áramolnunk kell.
Olyan időszakot élünk, amikor meg kell tanulnunk az idő gyorsaságával, az éltünk eseményeivel, az állandó változással együtt létezni. Mert nagyon felgyorsult az idő, csak kapkodjuk a fejünket, és feldolgozni se tudjuk, hogy mi után mi jön. Most érzem azt, hogy sokszor a lelkem nem tudja azt a tempót felvenni, amire a testem képes. Úgy látom, most van szükség nagyobb tudatosságra és éberségre, hogy ne ússzunk el, ne égjünk ki, ne kerüljünk mélypontra.

Megtanultam azt is, hogy nem mindegy mennyire mély az a pont. Mert ha csak kicsit, az még oké, belefér, de ha már nagyobb, akkor bizony külső segítség kell. Tetszik, nem tetszik, be kell vállalni, ha tovább akarunk lépni. Nincs olyan ember, akinek tökéletes lenne az élete. Soha nem lesz olyan. Rengeteg traumával, nehézséggel néztem már szembe, voltak kudarcok, megfelelési kényszer – helyzetek, álarcok, ami mögé bújva úgy gondoltam, többet érek el. Semmi nem adott biztonságot, magabiztosságot, mint az amikor önmagam lehetek.

Az önmagamként létezést, pedig a sok nehézség által tanultam meg. Ha azok nincsenek az életemben, nem ismerem a rejtett tartalékaimat, erőmet, belső értékeimet, lényemet. Nem érdekelnek a sallangok, sem az ki, mit mond. Mindig lesz olyan, akinek nem tetszik az energiám és a többiről ne is beszéljünk. Minden egyes ember egyedi és megismételhetetlen, mielőtt megszólalna valaki, az energiája már be is mutatta. Nem kell még az se, hogy rá nézz, tudni fogod, hogy valójában milyen.

A legtöbb ember agonizál, nem él, nem tud élni, nem tud magával mit kezdeni. Hajszolják a társadalmi elvárásoknak megfelelő külsőségeket, a pótcselekvéseket, a látszat életet. A legtöbbünk nincs is tisztában vele, hogy így él. Viszont nincs másra idő, nincs lehetőség újra játszani a lemezt.

Most van! Ez a pillanat van csak. Ha most valaki megkérdezné hogy boldog vagyok-e. Azt válaszolom, hogy igen.

Minden nehézség, minden fájdalom és szenvedés ellenére, igen. Mert képes vagyok áttenni a fókuszt a jó dolgokra, azokra a dolgokra, amiket már megéltem, amik hozzám tartoznak, építenek nap mint nap, azokra, amik által több vagyok, és egyre több lehetek. Minden olyan dolog, amiről azt hittem – a francnak kell, a másik könnyedén él, nekem meg itt van ez is a nyakamon, most akkor oldjam meg – tett erősebbé, ezekért viszont hálás vagyok.

Sose gondoltam volna, hogy ez tényleg így van, de be kell látnom, ez csak így működik. Az élet megteszi velünk, ami számunkra a legjobb, még akkor is ha az olykor fájdalmas, küzdelmes, vagy gyötrelmes. Így préseli ki belőlünk a valódi lényünket, amit szépen lassan több rétegben takargatunk a külvilág és önmagunk elől.

Te miért vagy hálás az életedben?