Munkahelyi rivalizáció

Hogy segítsük a kliensünket, abban a kényes élethelyzetben, ha a munkahelyén a nők között rivalizáció lép fel?

Általában, mire a sértett fél hozzánk fordul, már meglehetősen dühös és bizony mindennek elmondja a kolléganőt. Egyik részről érthető az álláspontja, biztosan nem ok nélkül teszi, valóban fennállhat rossz szándék a másik ember irányából. Ebben a nehéz helyzetben érthető, hogy a legszívesebben jól megmondaná neki a magáét, másrészt nem biztos, hogy eredményre vezet, ezért jó, ha kellő tudatossággal kezeljük a helyzetet.

Mi az első lépés?

Semmiképpen sem az, hogy alternatív megoldáshoz folyamodva bosszút állunk. Azt az ötletet például, hogy hashajtót csempészünk az ebédjébe, hagyjuk meg a szappanoperák forgatókönyvíróinak. Felfokozott állapotban az sem ígér túl sok jót, ha elbeszélgetünk vele. A legelső teendő az, hogy önmagunkkal beszélgetünk el a helyzetről.

A kliensünknek a segítővel sokkal könnyebb ezt megtennie, mert amíg saját maga próbál rájönni, hogy miről is szól a helyzet, és hogyan kezelje, általában mindig ugyanabba a gondolati és érzelmi spirálba kényszeríti magát. A megoldást az adná, ha egy picit hátrébb lépve perspektívát váltana, és így nézne rá a problémára. Ha a sértett fél szépen sorra veszi magában, hogy ilyenkor mi történik vele, milyen érzéseket él meg, mire lenne szüksége, arra is ráláthat, hogy a másikban mi munkálkodik. Ösztönözzük őt arra, hogy ha szeretné, később négyszemközt megbeszélhetik a nézeteltérést, akkor ezt már sokkal nyugodtabban és tisztábban teheti meg. Sőt, még az is lehet, hogy erre nem is lesz szükség, mert valamilyen másik tényező felbukkanása indukálja majd az elmozdulást a megoldás irányába.

A coachingban, illetve általában a segítő munkában a rendszerszemléletből indulunk ki, ugyanúgy, mint például a családterápiában. Ott azt vesszük alapul, hogy amennyiben a rendszer egyik eleme változást mutat, az kihat az egész rendszerre, és ugyanez igaz a munkahelyi helyzetekre is. Idővel, amikor a kliensünk rivalizálást tapasztal, tudja, hogy egy picit meg kell állnia, és feltennie magának azokat a kérdéseket, amiket ilyen esetben egy segítőtől hallana.

Az egyik kliensem hasonló szituációba csöppent. Arról számolt be, hogy ez a rivalizáló munkatársa minden reggel hétkor bent volt a munkahelyen, esténként munkaidő után is sokáig bent maradt, és ezt nem restellte hangoztatni. Már a megjelenése is feltűnősködésről árulkodott: mindig erős sminket viselt, feltűnő miniszoknyákat hordott és parfümillata méterekkel megelőzte a színre lépését. Ő volt az, aki elsőnek kopogtatott a főnök ajtaján, és az összes megbeszélésen, amikor a kliensem fel szeretett volna szólalni, ez a hölgy biztosan megelőzte. És mindemellett a kliensemnek ezzel a hölggyel folyamatos konfliktusa volt, ami állandó harccá fajult köztünk. Azt nem tudta pontosan megmondani, hogy a feszültség a többi kolléga számára is látható, érezhető, tapintható-e vagy csak ő érezte úgy, hogy ezzel a kolléganővel nem felhőtlen a kapcsolatuk.

Mi is történik ilyenkor valójában?

Először is, a tényeket írjuk le. Minden körülményt, felbukkanó érzelmet félreteszünk, és megpróbáljuk tisztán leírni, hogy az adott helyzetben mi történt. Például mi az, ami miatt minden egyes alkalommal, amikor a kolléganő felbukkan, a kliensem feszültté válik?
Segítőként ránézünk arra is, ki mióta dolgozik az adott munkahelyen, ki kezdett ott előbb, a két fél milyen pozícióban van egymáshoz képest, mert ez is befolyásolja a kettejük kapcsolatát. Az én példámban a kliensem ment oda új munkaerőként, és a probléma egyik oka a kolléganő saját pozíciója miatti aggodalma volt – a saját helyét féltette.

Lehet a korkülönbség is probléma.

Vizsgáljuk meg, ki milyen korosztályba tartozik, lehet, hogy az idősebbik kolléganő a kora miatt érez nyomást, de az is lehet, hogy éppen a fiatalabbik kelt feszültséget azzal, hogy ő próbál nagyon megfelelni.

Vegyük figyelembe a tényeket önmagunkkal és a másik emberrel kapcsolatban.

Próbáljunk a háttérből ránézni a helyzetre. Lehetséges, hogy éppen a magánéletében él meg krízist, és az otthoni problémák miatt a munkahelyén próbál fokozott teljesítményt felmutatni, vagy nemrég tért vissza gyesről és a visszailleszkedés miatt kényszert érez a megfelelésre.
Ilyenkor magától is sok minden tudatosodhat, de a coachingban segítségül hívunk különböző képkártyákat, rendszertáblát, hogy elhelyezzük saját magunkat a térben. Megnézzük, a kliensünk hogyan érzi magát az adott helyzetben, próbálunk érzéseket megfogalmazni, mire lenne szüksége és hogy viszonyul ehhez a másik. Vajon ő hogyan érzi magát, neki mire van szüksége, vannak-e alá-fölérendeltségi különbségek.

Megoldás és cselekvés előtt érdemes megvizsgálni a körülményeket

A legfontosabb kérdés, hogy emlékeztet-e a személy valakire a múltból, vagy a helyzet, amiben a kliensünk van, hasonlít-e bármilyen régi eseményre. Sokszor nem is sejtjük, hogy a háttérben komoly összefüggések húzódnak a jelen és múltbéli tapasztalataink között, és az ezekből származó rossz érzések valamilyen esemény hatására vagy adott személy megjelenésével ismét felszínre bukkannak. Rengeteg beszélgetés során jön felszínre az, hogy a másik nő az illető anyukájára emlékezteti, esetleg egy régi tanárára, aki matematikából igazságtalanul adott egyest és ezt azóta se bocsátotta meg.

Az is izgalmas kérdés, hogy a sértett fél mit vált ki a másikból. Lehet, hogy éppen ő az, aki a másikat olyasvalakire emlékezteti, akivel az illetőnek sok konfliktusa volt; hallottam olyanról, hogy a férjének a szeretője jutott róla eszébe, vagy a saját testvére, akivel rivalizáltak – annyi minden előfordulhat… Ezek tudatosítása azonban segít megérteni az indítékokat, és ezzel már változik az az érzelmi töltet, amivel belelovaljuk magunkat a helyzetbe. Persze nem arról van szó, hogy a másik gaz, galád tetteit söpörjük a szőnyeg alá. A körülmények vizsgálatára azért van szükség, hogy még teljesebb képet kapjunk, és sokkal tisztábban lássuk a pillanatnyi állapotot, amiben vagyunk.

Honnan lehet ismerős egy helyzet?

Általában gyerekkorunkból.

Sok esetben fordul elő rivalizálás családon belül a gyerekek között, akár lány testvérek, akár fiú–lány testvérek között. Ezt folyhat akár a szülő kegyeiért; a szeretetéért, a figyelméért vagy az elismerésért, de kialakulhat csupán azért, mert az egyik testvér úgy érzi, ha valamilyen tevékenységben vagy tulajdonságban kitűnik a másik mellett vagy jobb nála, akkor ez őt erősíti, tehát több lesz az önbizalma; esetleg attól kerül előnybe, hogy a másik kevésbé jó. Figyeljük meg, mi a motiváció: én tűnjek jobbnak vagy a másik tűnjön rosszabbnak mellettem – mert bizony ez a kettő nem ugyanaz. De bevillanhatnak gyerekkori sérelmek, nehézségek is, amelyek nyomógombként aktiválják az érzelmi töltetet ezekben a hasonlóságot mutató helyzetekben.

Eredhet a hasonlóság párkeresés, párválasztás során felmerült konfliktusból.

Nagyon sok párnál okoz feszültséget, hogy a közös célért való küzdelem mellett a felek a saját önállóságukat is szeretnék megőrizni – ez jogos elvárás. Optimális esetben a párjuk partner is ezen törekvésük megvalósításában. Például a magánéletemben nem szoktam azzal foglalkozni, hogy a másik több vagy jobb nálam, hanem a fókuszt mindig visszairányítom saját magamra, tehát számomra inspiráló, ha valaki ügyes vagy valamihez jól ért. Nem szeretnék rá hasonlítani, hanem sokkal inkább törekszem saját magamból is kihozni a legtöbbet. Úgy gondolom, jó, ha tudatosítjuk, hogy teljesen tiszta szándékkal cselekszünk, és nem azért, hogy emiatt a másik rosszul érezze magát. És ha azt érezzük, hogy éppen a másik fél az, aki nem tiszta szándékkal cselekszik, arról muszáj beszélni. Meg kell nézni, ismerős-e a helyzet valahonnan, netán a kiváltott érzések vagy a másik személye idéz fel múltbéli élményeket. Tisztázzuk azt is, vajon a másikban milyen érzések uralkodnak, és nekünk magunknak mire lenne igazából szükségünk.

Az érzelmi intelligencia alapja és annak különböző szintjei

Az érzelmi intelligencia azért felel, hogy sikerrel megfogalmazzam a saját érzéseimet és igényeimet, sőt ezeket kommunikálni is tudjam, illetve hogy mindeközben a másik fél felbukkanó érzéseire és szükségleteire is figyelhessek. Az érzelmi intelligencia fejlettségéről árulkodik továbbá, hogy képes vagyok-e segíteni a másikat, hogy kölcsönösen jól működő kommunikáció jöhessen köztünk létre. Ezt sok esetben nehezítik a mélyben húzódó sérelmek, a már említett nyomógombként működő indikátorok, nemcsak egyéni, hanem társadalmi szinten is.

A féltékenység fogalma több évezredes, akár kulturális múltra tekint vissza, tehát az egész kollektív tudat része – gondoljunk csak a testvérharcra. És nem csak a nők között jelenik meg. A férfiak sokszor persze csak legyintenek, vagy a kívülálló nők rámondják, hogy az egész csak cicaharc. De nem erről van szó. A rivalizálás komoly nehézségeket szülhet, sokkal nagyobb érzelmi töltetet válthat ki, mint gondolnánk; akár a döntéseinket is befolyásolhatja, ez által az életünket, hiszen lehet, hogy egy nap emiatt mondunk fel a munkahelyünkön.

Fontos arra is ránézni, hogy a másiknak mi a szándéka.

A munkahelyi konfrontáció tényleg rólunk szól, ellenünk irányuló támadás generálja, netán rossz érzetet kiváltó reakció az oka? Esetleg az egész igazából a másik problémáját tükrözi, vagy saját magát szeretné ezáltal erősebbnek mutatni, vagy magabiztosnak érezni, netán biztosítani a saját pozícióját. Nagyon sokszor némi önreflexió bőven elég ahhoz, hogy már ne érintsen meg a helyzet. Nézzünk rá szélesebb perspektívából az adott helyzetre, figyelembe véve, hogy mit látunk a saját szemüvegünkön keresztül és mi az, amit a másik fél tapasztal.

Ne felejtsük el a saját felelősségünket se vizsgálni egy adott helyzetben. Van e esetleg a viselkedésünkben verbális vagy akár nonverbális kommunikációnkban olyan, ami zavaró a másik számára.
Az egyik kliensem mindig, ha bement egy megbeszélésre, annyira félve kopogott és annyira óvatosan lépett be, hogy valójában az ő önbecsülésének, önbizalmának hiánya váltott ki dühöt, agressziót. Amikor megkapta a felettesétől, hogy „Menjünk tovább, haladjunk, miért nem mondod a saját meglátásodat?”, értetlenül állt a sértő szavak hallatán. Borzasztóan rosszul esett neki, de az okára nem látott rá addig, amíg ki nem próbáltunk vele egy szerepcserés szituációs játékot.

A belső vizsgálatot követően a következő lehetséges lépés, hogy megvizsgálhatjuk, mivel tudunk erre a helyzetre hatni, a másik fél nyitott-e a beszélgetésre, befogadó-e a véleménynyilvánításra. Mérjük fel a másik hangulatát, gondoljuk át, hogyan teremthetünk megfelelő körülményeket a beszélgetéshez. Milyen a kapcsolati előzmény? Milyen pozícióban vagyunk egymáshoz képest? Hogy fog a kapcsolatunkra hatni, ha jelezzük a problémát?

Gondoljuk végig a célt, milyen szándékkal szeretnénk a meglátásunkat közölni a másik féllel, és a saját érdekeinket érvényesítő kommunikáció jegyében, de építő szándékkal bátran osszuk meg a véleményünket.