Kiből lesz jó coach

Kiből lesz a jó coach?

Írta: dr. Gulácsi Bernadett

Ma arról mesélek nektek, hogy kiből lesz jó coach.
Az alap, ha segítő szakemberként szeretnél dolgozni, hogy érdekeljenek az emberek, az, hogy vajon kit mi mozgat, mi a háttértörténete az aktuális nehézségének, problémájának, vajon mi lehet ennek a hátterében. Szükség van a segítő szándékra is, és sokszor észreveheted magadon akár már családi, baráti beszélgetések során is, hogy figyelsz a másik emberre, végig tudod őt hallgatni. Nem az a fontos, hogy mindig te beszélj, hanem, hogy szeretnél neki valahogyan segíteni. Ez már jó alap, hogy elindulj.

Ezért fontos az önismeret
Ehhez a munkához alapfokú pszichológiai tudás is szükséges. Erre azonban nemcsak könyvekből, vagy előadásokból tehetsz szert, hanem bizony alapos önismereti munkával is. Tehát, amikor elmész egy segítőhöz, és ránézel a saját nehézségeidre, elakadásaidra, a működésedre. Tudatosítod az érzéseidet, megfogalmazod a szükségleteidet. Ezek jó alapok ahhoz, hogy megértsd, a másik ember hogyan működik. Összefoglalva: ha coachként dolgozol, egymást remekül erősítő eszközök a pszichológiai tudás, és az alapos önismeret.
Természetesen a megfelelő személyiségtípus is szükséges, hiszen nem mindenki alkalmas arra, hogy segítőként dolgozzon.

A kérdezés művészete
Számtalan coaching irányzat és iskola létezik. Mi a Coaching and Love Akadémián szupervízió alapú coachingot tanítunk. Tehát itt is dolgozunk érzésekkel, a múlttal annyira, amennyire az a jelen megértéséhez szükséges, és megyünk a jövő felé.
Ehhez támogató szemléletmódra van szükség, tudni kell aktívan figyelni, értően hallgatni, megfelelően kérdezni. Tehát a segítő személyiségen túl meg kell tanulni a coaching módszertanát, a felépítését. Sokan mondják, hogy a coaching a kérdezés művészete, tehát fontos, hogy jártas legyél a kérdéstípusok használatában.
Mindezen felül nem árt, ha gyakoroljuk és ügyelünk a megfelelő hangszintünkre, és jól tudunk kommunikálni, kapcsolatot kiépíteni a klienseinkkel.

A coaching a kliensről szól
Fontos még, hogy a háttérben kell maradni. Tehát nekem coachként elengedhetetlen, hogy legyen saját tapasztalatom, önismereti munkám, önreflexiós képességem, hogy figyelhessem egyrészt magát a folyamatot, másrészt azt is, hogy mindez rám hogyan hat. Coachként kívülről és belülről is figyelek. Hallgatom a klienst, és közben azon is gondolkodom, hogy vajon miről szól, amit mondott, hol lehet az elakadása, milyen kérdéseket tegyek fel, milyen irányba vigyem el, hogy ő ránézhessen a saját helyzetére, működésére, és perspektívát tudjon váltani. Ehhez kell a külső-belső figyelem, és közben irányítani is kell a folyamatot: nem lehetek domináns coachként!
A folyamat nem arról szól, hogy én elmondjam a tanácsomat, a véleményemet vagy a saját tapasztalatomat pufogtassam, hanem itt az a cél, hogy a kliensből hozzam ki a saját válaszát, felismeréseit és a megoldásait. Ebben okosan kell jelen lenni, és szükséges a strukturált, analitikus gondolkodás is, hogy átlássam, mit mond a kliens, az miről szól valójában, és olyan hogyan hat rám. Az érzelmi intelligencia is elképesztően fontos: ez azt jelenti, hogy ismerem az érzéseket, és tudatosítom milyen érzelmek, milyen szükségletek léteznek, és ezeket magamban is fel tudom fedezni, ezzel pedig segíteni tudom a másikat is, hogy erről kommunikáljon. Persze ehhez szükség van tapasztalatra is.

Élethosszig tartó tanulás
A képzéseken pontosan ezt tanítjuk, emiatt kezdjük el; hogy a tanítványunkként te is lásd az oktatókat coachként dolgozni valós szituációkban, és a képzésen már magad is megtapasztald, milyen érzés a coach, illetve a kliens helyzetében lenni. Ám ez nem ér véget a képzéssel, hanem utána is folyamatosan gyakorolni kell, nem eshetsz ki a gyakorlatból, illetve ebből származik a te plusz tudásod, a referencia és a rutin is. Nyilván minden eset, minden kliens más, de kicsit több gyakorlati tapasztalattal a hátad mögött már sokkal magabiztosabban oldasz majd meg egy-egy új helyzetet, kezelhetsz egy új, ismeretlen klienst, területet is.

Alázat és humánum
Szerintem elengedhetetlen a szakmai alázat és az emberek szeretete, tisztelete. Ha valakivel együtt dolgozol, akkor őt egyenrangú partnerként kezeld, és támogasd, hogy kidolgozhassa magából, ami benne van.

Dönts és cselekedj
Nyilván egy picit a saját utadon, sorsodon is múlik, hogy valóban ez a te területed. A magam részéről nagyon hiszek a coachingban, mert inspiráló, hatékony és mély folyamat.
Viszont fontos, hogy te is tedd bele a munkát, ha úgy döntesz, hogy a segítőmunkát szeretnéd megtanulni. Ha jó szakemberré szeretnél válni, az nem néhány hónap munkája, hanem ténylegesen a saját önismereti folyamat része. Döntsd el, és állj bele, mondd ki, hogy ezzel szeretnénk foglalkozni. Legyél kitartó, ez az elköteleződés más szakmákhoz is szükséges, nyilván, de itt hosszú távon valóban növekszik a tudásod, tapasztalatod.

A coaching mint szemlélet
A coaching egy szemléletmód is: figyelünk a másikra, bizalmi légkör jön létre egy biztonságos térben, ahol a kliens úgy érzi, megnyílhat. Neked, a beszélgetés irányítójaként, nem kell rögtön válaszolni valamire azért, hogy úgy tűnjön, aktív vagy. Mindig tartsd szem előtt, hogy az értő figyelem is legalább annyira hasznos, mint a kimondott szó.

A képzés hasznodra lehet az élet más területein is
Ha mégsem segítőként szeretnél dolgozni, a képzésen elsajátított szemléletmódot a mindennapi életben is használhatod. Sokan mondják, akik eljöttek a coach képzésre, de nem dolgoznak a szakmában, hogy valamelyest akkor is megváltozott az életük: jobb emberek lettek, jobban figyelnek másokra, értően hallgatnak, és saját magukat is jobban megismerték.
Én abban hiszek, hogy ha a képzés hatására az emberek megpróbálják kihozni magukból a legjobbat, és amikor coachként folyamatosan benne vagy ebben, ezt látod, hallod, gyakorlod, akkor a mindennapok részévé válik, aminek én, a munkatársaink és a családunk tagjai is örülnek, és ezáltal fantasztikus változások indulnak el. Úgyhogy ha tényleg keresed annak a titkát, hogy hogyan legyél jó coach, jó segítő szakember, akkor biztos hogy az önismeretre érdemes fókuszálni.
Jó munkát kívánok ehhez!

***

EXKLUZÍV, KISCSOPORTOS LIFE ÉS BUSINESS COACH KÉPZÉS INDUL 120 ÓRÁBAN, MAGYAR ÉS ANGOL TANÚSÍTVÁNNYAL BUDAPESTEN

Life és Business Coach Képzés Budapest

***

EXKLUZÍV, KISCSOPORTOS LIFE ÉS BUSINESS COACH KÉPZÉS INDUL 120 ÓRÁBAN, MAGYAR ÉS ANGOL TANÚSÍTVÁNNYAL GYŐRBEN

Life és Business Coach Képzés Győr