Mit jelent a mindfulness?

Mit jelent a mindfulness?

Írta: dr. Gulácsi Bernadett

Sokat hallhattál mostanában a mindfulnessről, a mindfulness tanfolyamokról, de kevesen tudják, hogy valójában mit jelent ez a kifejezés. A legtöbben azt mondják, hogy ez a tudatos jelenlétről szól. Ez igaz is, de ez a leegyszerűsített definíció.

A mindfulness olyan, mint egy madár
Ezt a szép hasonlatot Tara Brown amerikai pszichológusnak köszönhetjük, aki azt mondja, hogy a mindfulness olyan, mint egy madár két szárnya: az egyik szimbolizálja a jelen megélését, anélkül hogy azt megítélnéd, nem kalandozol el a múltba vagy a jövőbe, és annak adod át magad. Ezt természetesen nem mindig könnyű megtenni, mert vannak olyan időszakok, amikor sokat rágódunk, de egy idő után érdemes megállni és elcsendesíteni az elmédet. Ezt megteheted tudatosan alkalmazva különféle mindfulness technikát. Ezt jelenti a tudatos jelenlét.

A szerető kedvesség – önmagaddal is
A mindfulness másik része, amit általában ki szoktak hagyni a definícióból, az a szerető kedvesség. Ebben benne van az együttérzés, az ítélkezésmentesség, az elfogadás, és nem csak másokkal, hanem önmagunkkal szemben is. Ezt szokták a legtöbben kihagyni a rendszerből, legalábbis azok, akikkel én találkozom például a coach képzésen. Ez szokott lenni a legnagyobb nehézség: ezek az emberek próbálnak mindenkinek segíteni, nagyon együttérzőek, empatikusak, csak saját magukkal nem azok.
Azt tanácsolom tehát, hogy tekints magadra az egész rendszer részeként, gyakorold önmagad elfogadását, az önszeretetet és az önelfogadást. Vagyis, ha a madárnak ez a két szárnya jól működik, akkor tud igazán jól repülni, úgyhogy próbálj meg minél többet a jelenre összpontosítani, élj a szív bölcsességével, alkalmazd a mindfulness szemléletmódját.

A mindfulness pozitív hatásai
Számtalan mindfulness eszköz létezik, ezekről egy másik posztban írok majd. A mindfulness valahol kapcsolódik a boldogság megéléséhez is, legalábbis szerintem, mert én hiszek abban, hogyha jelen vagy, és mindezt nyiott szívvel teszed, akkor vagy igazából boldog, akkor tudsz kapcsolódni, akkor vagy elégedett az életed különböző területeivel, és akkor válsz eggyé magával az élettel. A mindfulnessnek egyébként számtalan pozitív hatása van. Sokkal nyugodtabb leszel, a szervezeted el tud lazulni, tud pihenni, és ki tud kapcsolni ebből a folyamatos robotpilóta üzemmódból, amiben állandóan gondolkodik és kényszeresen csinálni akar valamit. Ha javul a mentális egészséged, nemcsak sokkal nyugodtabb, hanem energikusabb is leszel, könnyebben összpontosítasz, javul a kapcsolatod a körülötted lévő emberekkel. Nyilván ha nem ítéled meg őket folyamatosan, hanem elfogadóbbá válsz, az a saját életedre is kihat.

Ez nem valami spirituális vagy ezoterikus irányzat, a gyökerei benne vannak a buddhista meditációs gyakorlatokban, az indián őslakosok bölcsességében, és ez került újra előtérbe, amikor Amerikában a Massachusetts Egyetemen Jon Kabat-Zinn és csapata elkezdte tanulmányozni a mindfulness eszközeit és módszertanát. Az USA-ban ezt elsősorban fájdalomcsillapításra használták, de mivel nagyon jó tapasztalatai voltak vele, ezért vitték be utána iskolákba, börtönökbe, és több más területre is. Nyilván a meditációnak jóval mélyebb gyökerei vannak és számtalan változata alakult ki, ezekről majd egy következő cikkben írok.

***

50 ÓRÁS ONLINE MINDFULNESS COACHING TOVÁBBKÉPZÉS INDUL COACHOKNAK, PSZICHOLÓGUSOKNAK, MENTÁLHIGIÉNÉS SZAKEMBEREKNEK, PEDAGÓGUSOKNAK ÉS MÁS SEGÍTŐ TERÜLETEN DOLGOZÓKNAK – A KÉPZÉS TANANYAGA AZ ONLINE MINDFULNESS TANFOLYAMOT IS TARTALMAZZA

Online Mindfulness Coach Továbbképzés